Itt találtok ingyenes mintafeladatokat, ha nyelvvizsgára készültök
Mutatunk pár oldalt, ahonnan ingyenesen tölthettek le mintafeladatokat.
Mutatunk pár oldalt, ahonnan ingyenesen tölthettek le mintafeladatokat.
A platform létrehozói olyan témák oktatását szeretnék elősegíteni, amelyekről az iskolákban nem tanítják a diákokat. Ezek között szerepel a bullying, az emberi jogok megismerése és az azokért való kiállás.
Azt már mindenki tudja, hol tanulhat majd tovább szeptembertől. De azzal is tisztában vagytok, hogy mit kell vállalnotok a hallgatói szerződésben, ha államilag támogatott formában kezditek el az egyetemet vagy főiskolát?
Tanulásra számos lehetőség kínálkozik, de könnyű elveszni az információk tengerében. Összeszedtünk nektek néhány fontos információt azzal kapcsolatban, hogy hol tudtuk ingyenesen tanulni, ha már elfogytak az állami féléveitek.
A 2020-ban bevezetendő Corvinus-ösztöndíj azonos nagyságrendben kiválósági, illetve rászorultsági alapon jár majd a jelentkező hallgatóknak - írja a Magyar Idők.
Több millióan iratkoznak be évente ingyenes online kurzusokra, a népszerű oldalakon - például az EdX-en vagy a Courserán - ugyanis a világ legnevesebb oktatóinak, Nobel-díjas tudósoknak és művészeknek az előadásain vehettek részt. Mindezt otthonról, a saját foteletekből.
Nincs időtök magántanárhoz vagy nyelvtanfolyamra járni? Mutatunk pár ingyenes alkalmazást, amivel akár utazás közben is gyakorolhattok és tanulhattok, így még nehéz könyveket sem kell magatokkal cipelnetek.
Nagy-Britannia is elindította saját internetes távoktatási projektjét: a szigetország több mint húsz egyeteme kínál...
Diplomát nem kaptok, de tanulmányaitokat kiegészíthetitek a világ legjobb egyetemei által meghirdetett ingyenes, online kurzusainak elvégzésével. A Yale, a Stanford vagy akár a világhírű Massachusetts Institute of Technology professzorainak előadásai közül is válogathattok, és a tudásotokat is tesztelhetitek. Íme, a mi kedvenceink.